Patrick Hemingway, az író 82 éves fia beleegyezésével szentesítette egy amerikai cég kívánságát. Azt tudniillik, hogy édesapjáról, Ernest Hemingwayről nevezzék el következő cipőkollekciójukat. Arról már hallottunk, hogy ruhakollekciók sportolókról kölcsönözzék márkanevüket, netalántán szupermodellekről nevezzenek el parfümériákat, ám hogy író kapjon cipőmárkát? Úgy tűnik, már ez sem lehetetlen! Az utód szerint édesapjának is tetszene az ötlet, kivált a nyárias papucscipő okán, melyhez még zokni viselése sem szükséges. Úgy hírlik ugyanis, hogy az öreg Ernest nem volt a zoknik nagy barátja. A Hemingway lábbeliket már ősszel árusítani kezdik az államokban, mághozzá tucatnyi kiskereskedelmi lánc üzleteiben. Szóval eztán az sem kizárt, hogy egy jómódú amerikáner Lacoste-pólóban, Federer-ütővel, Boris Becker parfümmel és Hemingway cipőben indul teniszezni. A Hemingway csukákat El Salvadorban, bivaly- és borjúbőrből készítik, az árát pedig 35-55 ezer forint körülire kalibrálják. -vn- |