Ma is több ezren vettek részt a „Miénk a város” programsorozat rendezvényein. A kaposváriakat többek közt Demjén Ferenc és Auguszt Bárió koncertje, valamint az Experidance fellépése várta a Kossuth téren.
Mindössze fél óra alatt végeztek az előterjesztésekkel a városatyák ennek az önkormányzati ciklusnak az utolsó képviselőtestületi ülésén. A 2010. évi költségvetés mellett többek között módosították Kaposvár Építési Szabályzatát, és megszavazták a Gárdonyi Géza Tagiskola osztályindítási kérelmét is.
A Taszári Rendőrőrs szolgálatos rendőrei elfogták vasárnap délelőtt azt a férfit, aki egy lezáratlan kerékpárt lopott el a nagyberki templom elől.
Az elkövető az 55 ezer forint értékű mountainbike-ot a szomszédos Mosdóson értékesítette háromezer forintért. A rendőrök rövid időn belül megtalálták a biciklit, majd a hajléktalan tolvajt is, akit őrizetbe vettek.