Halkan leültem a váróteremben, tudtam, szemtelenség lenne zajt csapni. Szemlátomást az elsők között érkeztem meg, ez megnyugtató volt. Többször azt hittem, sorra kerülök, de csak vaklárma volt az egész, ki kellett várnom, hogy megfelelő állapotba kerüljek a kezeléshez. Egy virággal szemeztem unalmamban. A falakon rengeteg ábra mutatta, hogy szigorúan a tradicionális orvoslás van csak jelen e helyen, tisztánlátás, népi praktikák, szemenszedett hazugságok, bizonytalan bölcsességek, szemmelverés itt szóba sem jöhet.

Hosszú várakozás után kerülhettem be a belső szobába, ahol egy kedves doktornő szemrebbenés nélkül a szemembe nézett, s én tudtam: vakon kell bíznom benne. Persze remélhetőleg úgy azért nem. Kedves személyisége megnyugtatott, s láttam, hogy nagy hozzáértéssel szemléli állapotomat, s kész segíteni. Szemléletesen elmondta, mi fog történni, majd ráhelyezett a szememre egy szemrevaló szemre való lencsét. Szemlesütve gondoltam végig eddigi hibáimat, s fogadtam meg, mit fogok másképp csinálni, ha egyszer kikerülök ebből a helyzetből. Számokat is mutattak nekem egy falon, de tisztán láttam, hogy mindet nem tudtam elolvasni, ezért hát szemezgettem köztük, s azt mondtam ki hangosan, amire még képes voltam.

Tudtam, hogy a gyógyuláshoz nem csak az ő segítsége, de szemléletváltás is mindenképpen szükséges, ettől kezdve szemellenzős gondolkodás szóba sem jöhet.

A kezelés után kint zsebkendőmet a szemetesbe hajítottam, s az utcán majdnem beleütköztem két gyerekbe, akik szembe jöttek velem, s leplezetlenül örültek annak, hogy közeledik a vakáció. Magamban mosolyogni próbáltam, s csak remélni mertem, hogy hamarosan másképp látom majd a helyzetemet.     

Lukics József Gábor