Ezen kívül különleges abban is, hogy méltatlanul elfeledtük, a népi emlékezet, s a történelemkönyvek igen kevés figyelmet fordítanak erre az eseményre, amely 907. júliusának elején esett meg, Pozsony közelében, amelyről a nevét is kapta.

A magyarok 895-896-ban benyomultak a Kárpát-medencébe, s a következő évek folyamán annak nagy részét elfoglalták. A Keleti Frank Királyság érzékelve a fenyegetést, radikális lépésre szánta el magát. Pannónia és a Morva Birodalom területéről vissza akarta szorítani a magyarokat egy hatalmas hadsereggel, s ha lehet, nagy részüket végleg eltüntetni a föld színéről.

Akkori viszonylatban óriási haderő, csaknem 100 000 fő gyűlt össze, s indult meg, hogy a keleti frank uralkodó rendeletének eleget tegyenek, vagyis hogy „a magyarok kiírtassanak”. Árpád vezér és fiai 35 .000 lovast szedtek össze, az akkori Magyar Fejedelemség harcosainak nagy része képviseltette itt magát, s felkészültek az ellenállásra. Az volt a cél, hogy a támadó seregek, amelyek külön utakon törtek be az országba, ne egyesülhessenek, s ezt a célt a magyar könnyűlovasok sikerrel meg is valósították, s legyőzték a számbeli túlerőben lévő ellenséget. A csatában elesett a bajor sereg két vezetője, s annyira nagy volt a pusztulás, hogy az egész keleti frank sereget újra kellett szervezni.

A bajorok annyira komoly leckét kaptak Pozsonynál, hogy 1030-ig nem lépett ezután hazánk területére ellenséges német hadtest. E győzelemmel ér véget a honfoglalás 907-ben, s valószínűleg Árpád fejedelem, s három fia is az öldöklésben lelte halálát, azonban hősi áldozatukkal végleg felszámolták a Morva Birodalom maradékát, s Magyarország megerősödött, túlélve ezt a korai megpróbáltatást.

A kora középkor egyik legnagyobb ütközete a számunkra dicsőséges pozsonyi csata, amelynek nemrégiben volt az 1103. évfordulója. 

Lukics József Gábor