30.000 PÉLDÁNY, TÖKÉLETES MINŐSÉGBEN, MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN KAPOSVÁR ÉS KÖRNYÉKE POSTALÁDÁIBAN
Kaposmenti Hulladék-gazdálkodási Program

Aktuális számunk letölthető ide kattintva.

Olasz delegáció látogatott Kaposvárra    
KÖZÉLET | 2010.09.08.
Három napon át Kaposváron vendégeskedik az olaszországi Schio delegációja.
Háromszáz új munkahely jöhet létre    
KÖZÉLET | 2010.09.08.
Hat cég települhet Kaposvár új, Keleti Ipari Parkjába, közülük eggyel már meg is állapodtak, további kettővel tárgyalnak – jelentette be ma Szita Károly, Kaposvár polgármestere. A parkot a tervek szerint néhány héten belül adják át.
Feljelenti az E.On-t Kaposvár    
KÖZÉLET | 2010.09.08.
Rongálás vádjával feljelenti az áramszolgáltatásért felelős E.ON-t Kaposvár önkormányzata – közölte ma Szita Károly.
Rippl-Rónai, Ady és a kaposváriak találkozása    
KÖZÉLET | 2010.09.08.
Századeleji hangulat, szerethető szobrok, jókedvű tömeg, borfesztivál, koncertek, színpadi és színpadon kívüli előadások. Három napon át ünnepelték a kaposváriak megszépült belvárosukat, mely új funkcióknak is helyet adva, méltó centrumává vált a megyeszékhelynek.
Ünnepel Várda    
KÖZÉLET | 2010.09.08.
Szeptember 11-én a falunapon, a település lakói számba veszik a „Madárbarát” és „Virágos” településük eddigi értékeit. Ezúttal pedig egy jelentős „zöldberuházás”, a Bio-gázüzem bokrétaünnepségre is sor kerül. A programokra várják a falu lakosságát, az elszármazottakat és partnereinket, barátaikat is.

A Földfelszín egyharmadát veszélyezteti az elsivatagodás    
ÉLETMÓD | 2010.09.08.
A Góbi-sivatagban, a rekkenő hőségben tartott kihelyezett ülést a mongol kormány, hogy ráirányítsa a figyelmet az éghajlatváltozás káros hatásaira. Sajnos, az elsivatagosodás már napjainkban komoly problémát okoz, miközben bizonyos országokat éppen az fenyeget, hogy víz alá kerülhetnek.
gobi_siv


A Föld klímájának változását mind inkább a bőrünkön érezhetjük. Sajnos, az elsivatagodás hazánkat is kedvezőtlenül érinti, az ENSZ Élelmiszerügyi Világszervezete az egész országot aszály- veszélyeztette térséggé nyilvánította, a Duna-Tisza közi homokhátságot pedig az elsivatagodás veszélyezteti. Míg a 20. század elején mintegy hatszáz kisebb-nagyobb tó volt itt, mára ezek jórészt eltűntek.


A kedvezőtlen folyamat a Föld felszínének 1/3 részét érinti, a legveszélyeztetettebbek a Szahara alatti területek és a Góbi-sivatag. Spanyolországot is sújtja a tendencia, területének mintegy 1/3 része válik terméketlenné. Kína 1950 óta egy Portugália nagyságú termőterületet veszített így el. Napjainkban évente közel 800 négyzetkilométer válik művelhetetlenné, amely egymilliárd ember életét veszélyezteti.
A folyamat legfőbb oka az erdőirtásos gazdálkodás, az elmocsarasodás, a vízkészletek elherdálása és a népességrobbanás. Ne legyenek illúzióink afelől sem, hogy az idén tapasztalt árvizek más folyamatot mutatnak, ugyanis részben a növényzet eltűnésének tudható be a rombolás, másrészt ez is roncsolja a talaj szerkezetét. Az időszakos belvíz miatt a talaj szerkezete megváltozik, melynek eredménye a növények pusztulása. A nagyobb esőzéseknél pedig a víz fokozatosan lemoshatja a termékeny réteget, amely szintén a növények pusztulásához vezet.  Amennyiben a jelenlegi tendencia folytatódik, 2025-re Afrika jelenleg még művelhető területének 1/3 része tűnik el, amely 135 millió embert tesz földönfutóvá. Mindez pedig hatalmas népvándorlást indíthat el, vélhetően többek között Európa irányába.

Az elsivatagodás olyannyira élő és komplex probléma, hogy megállítani már biztosan nem tudjuk, viszont tompíthatjuk hatásait. Mindenekelőtt a mezőgazdaságnak kell megváltoztatnia kedvezőtlen művelési módszereit, nekünk pedig felül kell vizsgálnunk fogyasztási szokásainkat. Ésszerűbben kell gazdálkodnunk a vízzel is, amely a földi élet alapja. Célszerű energiatakarékos háztartási gépeket használnunk, és ügyelni arra, hogy egyetlen csepp se menjen veszendőbe az életadó nedűből. Megtehetjük ezt mosogatáskor, fürdéskor és fogmosáskor is, de lehetőség szerint érdemes hasznosítani az esővizet is.


-vk-

Az esőerdők pusztulásáról

Hozzászólások [0]    

Újabb olvasónk vette át nyereményét    
ÉLETMÓD | 2010.09.03.
Posztos Géza kutasi olvasónk ma délelőtt átvette szerkesztőségünkben augusztus havi játékunk nyereményét, a két főre szóló, wellness hétvégére érvényes utalványt, a csokonyavisontai Relax Thermal Villaparkba. Szívből kívánunk kellemes kikapcsolódást!

nyertes_resize_440

Játsszanak továbbra is velünk, hisz októberig, a Kapos Extra minden számában felteszünk egy-egy kérdést, melyre a választ lapunkban találja meg. Gyűjtse össze havonta a helyes válaszokat – immár az ötödik fordulóban, szeptember 2-től 30-ig – és küldje el együtt azokat a jatek@kaposextra.hu e-mailre, vagy postázza a szerkesztőségünk címére (7400 Kaposvár, Kossuth L. u. 6.)! Beküldési határidő: október 5. (kedd), 14 óra.


Hozzászólások [0]    

Évi 32 milliárd hálapénzre    
ÉLETMÓD | 2010.09.03.
Évi 32 milliárd hálapénzreA gazdaságilag aktív hazai lakosság tavaly fejenként átlagosan 9600 forint hálapénzt fizetett ki, ami azt jelenti, hogy az aktív lakosság összességében 32 milliárd forintnyi láthatatlan forrással járult hozzá az egészségügyi rendszer működéséhez. – derül ki egy felmérésből.

Érkeznek az influenza elleni oltások    
ÉLETMÓD | 2010.08.30.
Érkeznek az influenza elleni oltásokMegkezdte az 1,3 millió adat térítésmentes influenza elleni védőoltás kiszállítását az Omninvest az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet raktárába - közölte Németh Zsolt, az Omninvest Kft. szóvivője a Világgazdaságnak.

Meghitt pillanatok anya és gyermek között    
ÉLETMÓD | 2010.08.27.
Meghitt pillanatok anya és gyermek közöttNegyedik alkalommal nyílt kiállítás ma Szennában a kisgyermekes családok otthoni, szoptatást ábrázoló fotóiból.

Miért pusztulnak az esőerdők?    
ÉLETMÓD | 2010.08.25.
Évente 200 ezer négyzetkilométer erdő tűnik el a Földről, ennek egynegyede a trópusi esőerdőkből, melyeket a Föld tüdejének is neveznek, hiszen jelentős hatásuk van bolygónk klímájára, légkörére.

Filmklub indul a Szivárványban    
ÉLETMÓD | 2010.08.25.
Filmklub indul a SzivárványbanOktóbertől ismét lesz mozi a kívül-belül felújított Szivárvány Kulturális Központban. Az 1928-ban Városi Moziként megnyílt, majd Vörös Csillagként, még később pedig Szivárvány mozi néven ismert impozáns épület 2001-ig üzemelt moziként. Idén októbertől, közel tíz év szünet után ismét peregnek majd a filmek az épületben, a kulturális központként újra nyíló Szivárvány ugyanis eredeti funkcióját megőrizve mozinak is helyet ad.

Két keréken a Deseda körül    
ÉLETMÓD | 2010.08.25.
Két keréken a Deseda körülBirtokba vették a desedai kerékpárút új, négy kilométeres szakaszát a bringások. A hétfői átadáson Szita Károly elmondta: a következő év végére teljes egészében elkészül a tó körüli út, több mint tíz kilométeren, két híddal, sőt, egyidejűleg egy ökoturisztikai útvonalat is kialakítanak, valamint megkezdik egy látogató központ építését is.

Elhalasztják a Somogy Trophyt!    
ÉLETMÓD | 2010.08.24.
Új időpontban rendezik az eredetileg augusztus 27. és 29. közötti időszakra tervezett III. Somogy Trophyt – tájékoztatták lapunkat a szervezők.

Sok betegnek nincs pénze gyógyszerre    
ÉLETMÓD | 2010.08.23.
Sok betegnek nincs pénze gyógyszerreEgy, a Magyar Nemzet által ismertetett kutatás szerint minden második krónikus beteggel előfordul, hogy nem tudja kiváltani a receptre felírt gyógyszerét, mert nincs rá pénze.

Börtönbe kerülhetnek a gyógyszerhamisítók    
ÉLETMÓD | 2010.08.16.
Börtönbe kerülhetnek a gyógyszerhamisítókŐsszel kerülhet a parlament elé a büntető törvénykönyv módosítása, amely büntethetővé teszi a gyógyszerhamisítást és a hamis gyógyszer forgalmazását - írta a Világgazdaság.

Késik a vakcinatender    
ÉLETMÓD | 2010.08.11.
Késik a vakcinatenderA tervezettnél jóval később, június helyett csak ősszel írja ki a gyerekek kötelező oltásával összefüggő vakcinatendert a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, ami aggodalmat keltett az orvosokban és a gyártókban - írta a szerdai Napi Gazdaság.

Hivatalosan is vége a H1N1-járványnak
ÉLETMÓD | 2010.08.10.
   
„Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.”
ÉLETMÓD | 2010.08.10.
   
Erősödik a parlagfű pollenszórása
ÉLETMÓD | 2010.08.05.
   
A szoptatás egészséges testi-lelki fejlődést eredményez
ÉLETMÓD | 2010.08.04.
   
Temérdek kórházi hiányosságot tárt fel az Egészségbiztosítási Felügyelet
ÉLETMÓD | 2010.08.02.
   
Balesetben sérült gyermekeknek segítenek
ÉLETMÓD | 2010.07.27.
   
Remény az élethez
ÉLETMÓD | 2010.07.23.
   
Közlekedjünk kevesebb szennyezéssel
ÉLETMÓD | 2010.07.21.
   
Érszűkület kezelésének új lehetősége
ÉLETMÓD | 2010.07.21.
   
Bevetetlen ágyak
ÉLETMÓD | 2010.07.13.
   
Az egészséges életmód
ÉLETMÓD | 2010.07.07.
   
Kaposvár élen jár a radiológiában
ÉLETMÓD | 2010.07.01.
   
Az érszűkület kezelésének módja
ÉLETMÓD | 2010.06.30.
   
Miért környezetkímélőbb a vegetáriánus életmód?
ÉLETMÓD | 2010.06.29.
   
A Promethean aktív-tábláival öröm a tanulás
ÉLETMÓD | 2010.06.23.
   
A Széchenyi tanárai s szívesen használják az Activboard táblákat
ÉLETMÓD | 2010.06.23.
   
Nyári lovasnapközi a Kapos-parton, biztonságban, szakszerű felügyelettel
ÉLETMÓD | 2010.06.23.
   
Immár hetvenen váltanak életmódot a dokival
ÉLETMÓD | 2010.06.23.
   
Ellentmondásos információk keserítik meg a kismamák életét
ÉLETMÓD | 2010.06.18.
   
Táplálkozzunk egészségesen és környezet-kímélően
ÉLETMÓD | 2010.06.16.
   

http://www.kaposextra.webgyarto.com/hirdetesek.php?func=full&id=1055
http://www.kaposextra.webgyarto.com/hirdetesek.php?func=full&id=955
http://www.kaposextra.webgyarto.com/hirdetesek.php?func=full&id=1060
http://www.kaposextra.webgyarto.com/hirdetesek.php?func=full&id=1161