Ma is több ezren vettek részt a „Miénk a város” programsorozat rendezvényein. A kaposváriakat többek közt Demjén Ferenc és Auguszt Bárió koncertje, valamint az Experidance fellépése várta a Kossuth téren.
Mindössze fél óra alatt végeztek az előterjesztésekkel a városatyák ennek az önkormányzati ciklusnak az utolsó képviselőtestületi ülésén. A 2010. évi költségvetés mellett többek között módosították Kaposvár Építési Szabályzatát, és megszavazták a Gárdonyi Géza Tagiskola osztályindítási kérelmét is.
Mátyás király udvara elevenedik meg Nagyszakácsiban
INNEN-ONNAN | 2010.07.29.
A jövő hét végén, augusztus 7-én kerül sor Nagyszakácsiban a 18. Királyi Szakácsversenyre.
A reneszánsz világát idéző rendezvényen nemzetközi szinten elismert, profi szakácsok mérik össze tudásukat a korabeli gasztronómia jegyében: a királyi menüsort kizárólag Mátyás király idején ismert alapanyagokból, fűszerekből, korhű eljárással készíthetik el a nevező csapatok. A látványos konyhai sürgölődés mellett számtalan szórakoztató program - reneszánsz zenészek, lovagi játék, gólyalábasok, korabeli kézművesek - és természetesen népi ételek várnak a látogatókra. Az ünnepélyes megnyitó délelőtt 10 órakor lesz.